dianatura

természet, aromaterápia, illóolajok, természetes gyógymódok, természetes kozmetikumok, természetes ápolás vegyszerek, adalékok nélkül

A szegényekhez nem megy a Mikulás?

Felhalmozódott gyerekjátékok, szegénység, együttérzés, emberség, példamutatás, Mikulás... szívszoritó téma következik!


Mikulás-történelem dióhéjban


Szent Miklós egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította.
Ez a legenda az alapja annak a szép keresztény hagyománynak, hogy december 6-án, Szent Miklós napján a felnőttek ajándékokkal kedveskedjenek a gyermekeknek, valamint egymásnak is.

 

santa-1024451_960_720.jpg
Nekem is van egy történetem, habár nem ilyen legendás, mint Miklós püspöké...


Rakosgattam egyik dobozból a másikba a megunt játékokat... egyértelmű volt, hogy nekünk nincsen mar szükségünk rájuk, hiszen régóta nem babusgatták őket gyermekkezek. Nem sokkal később a sarki kisboltban egy anyukával beszédbe elegyedtem, szó szót követett, többek között előjött a minket ellepő - habár többségükben jó állapotú, nagy becsben tartott -  játékok jelensége is és kérdezi tőlem:


Diána, miért nem viszitek el a MikulásGyárba?


Akkor még nem tudtam róla semmit sem. Utána jártam.

"A MikulásGyár elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhát, könyvet, játékot, édességet vár adományként. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a rászorultaknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük, így, amennyiben lehetőségük van, hozzanak minél több konzervet, tésztát, lisztet, cukrot, rizst, olajat stb. A MikulásGyár nagyon szívesen fogad játékokat, könyveket is, ám arra kérjük az adományozókat, hogy olyan ruhákat, könyveket hozzanak, amelyeket maguk és gyermekük is szívesen fogadna. 

Az ajándékokat, adományokat, felajánlásokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, akár dobozban, akár nejlonzacskóban (akkor inkább kézben, kerüljük a nejlonzacskó használatát ökológiai lábnyomunk szűkítése végett) is.
A Magyar Vöröskereszt elsősorban szociális alapon rászoruló családokat, magánszemélyeket támogat természetbeni adománnyal."

Az ország számos helyén üzemelnek átvevő pontok. A legtöbb posta is díjmentve fogadja az adományokat. De mivel idén is leszek Mikulás, összegyűjtöm és elviszem az adományokat a MikulásGyar átvevőpontra, ha szeretnél csatlakozni, keress FB-oldalamon!

mikulasgyar.jpgGyerekekkel együtt



1. Mivel "ellopni" a gyerekektől a játékaikat, - még ha már réges-rég száműzve is vannak a nagy kosár mélyére - nevelési csőd lenne.


2. Szeretném velük megértetni (idővel), hogy ne játsszanak az étellel, ne gyúrjanak a kenyérből galacsint és így tovább... ha értékelni tudnák a szép bringát, a nagy karácsonyfát, a roppanó paprikát, a gőzölgő sajtos kiflit, a pihe-puha kabátot, a vastag sálat... Tudom, hogy ehhez még sokszor kell Mikulásnak lennünk a MikulásGyár jóvoltából, de a gyereknevelés hosszútávú projekt, ne feledjük!

3. Hogy szélesedjen látókörük, hogy együttérzés csírázzon pici szívükben: azt is elmesélem nekik, hogy élnek olyan szegény sorsú családok, ahol a gyerekeknek mindezek csak álmok... álom a puha kenyér, a meleg csizma, és a szép, mosolygós babáról, távirányítós markolóról nem is beszelve.

A gyerekek, hiába, hogy 3 és 6 évesek, évről-évre szorgalmasan gyűjtögetik dobozokba a megunt játékokat, kinőtt ruhácskákat... mintha értenék, mintha megértenék, hogy ez valami különösen fontos dolog, amit olykor összeszorult szívvel és gombóccal a torkomban magyarázok nekik.


Arról még fogalmam sincs, mit fogok az agyafúrt gyermekeimnek válaszolni, arra a kérdésre:

A szegény gyerekekhez miért nem megy a Mikulás?

20171103_153022.jpg

 Természetesen Dianatura szappanok is kerülnek a pakkba! 

 

Ha tetszik, kérlek osszátok!

Iratkozz fel a hírlevélre, jobb oldalon fölül teheted meg! Sok érdekességről kapsz első kézből hírt természetről, bőrápolásról, testápolásról, aromaterápiáról, illóolajokról!

Találkozzunk Dianatura Facebook oldalon is! Ott még több természetes dolog kerül elő a tarsolyomból! Keress egyedi kérdésekkel is bátran! Itt engem is megismerhetsz! Várlak szeretettel!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dianatura.blog.hu/api/trackback/id/tr2213312313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hírlevél

dianatura

A természet adta lehetőségek kiaknázása vegyszerek nélkül, hogy olyan közel kerüljünk a 21. század elektroszmogjában a természethez, a természetes gyógymódokhoz, természetes bőrápoláshoz, természetes tisztálkodáshoz, önmagunkhoz, amennyire őseink voltak képesek! Állítsuk vissza lelki és testi harmóniánkat aromaterápiás krémekkel, olajokkal! Óvjuk magunkat a káros anyagoktól, hiszen mi magunk is a természet részei és részesei vagyunk! Tanítsuk meg babáinknak, lányainknak, fiainknak, férjeinknek, szeretteinknek a valódi értékeket, az igazi szépséget, a csodás természet elbűvölő erejét!

Friss topikok

Címkék

001 (1) 101 (1) abszint (1) Advent (1) állati illóolaj (1) alumínium-só (1) alvás (1) ámbra (1) ámbráscet (1) ánizs (3) anyatej (1) ápolás (14) arcfestés (1) aromadiffúzor (3) aromaterápia (12) aromavíz (3) baba (2) baba-gyermek (10) barlang (1) bergamott (1) betegség (12) boldogság hormon (1) bőrápolás (2) borsmenta (1) búzavirág (1) cibetmacska (1) cickafark (2) citrom (10) citromfű (1) citromsav (1) Citrom illóolaj (1) citronella (1) civet (1) damaszkuszi rózsa (1) darázscsípés (1) dezodor (5) Dianatura (3) dísz (1) DIY (13) dúla (1) édeskömény (1) egészség (32) ékszer (1) emésztés (1) énidő (1) esőerdő (1) Étel recept (1) eukaliptusz (6) ezüst (1) faggyú (1) fahéj (3) fájdalom (2) fejfájás (2) fény (1) fenyő (2) fényvédő (1) Fertőtlenítő (3) festék (1) feszültség (1) fogfájás (1) foghúzás (1) fogorvos (1) forralt bor (1) fürdőbomba (4) Gattefosse (1) geránium (4) gyerek (1) gyereknevelés (4) gyermek (1) gyógymód (1) gyömbér (2) gyulladás (1) halál (1) Halloween (1) Handmade (1) házipatika (1) háziszappan (10) háztartás (4) Háztartás (1) hidratálás (1) hidrolát (1) hipertónia (1) hivatás (1) ho fa (1) ibolya (1) illat (6) illatos verbéna (1) illóolaj (25) illóolajok (1) interjú (3) írisz (1) iskolás (1) ismeret (19) izomláz (1) izsóp (1) izület (1) izzadás (2) jázmin (1) jojobaolaj (2) kakukkfű (1) kakukkfű tujanol (1) kamilla (2) Karácsony (5) kardamom (2) Kasztíliai háziszappan (1) kékkamilla (1) kémia (1) Kenőcs (1) kerti kakukkfű (1) keserűnarancs (1) kezdet (1) Kézműves (2) kókuszzsír (1) kömény (1) köptető (1) környezet (1) körömbomba (1) körömvirág (1) koszmó (1) kötőhártyagyulladás (1) kozmetikum (2) kreatív (1) kristály (1) kristályterápia (1) kullancs (1) kurkuma (1) kúszó fajdbogyó (1) Lábfürdő (1) Leégett bőr (1) leégett bőr (1) levendula (10) Levendula (2) levendulakoszorú (1) levendulavíz (2) Levendula illóolaj (1) Levendula lány (1) lila (1) magas vérnyomás (1) majoranna (3) mandarin (6) masszázs (4) méhcsípés (1) mellrák (1) menta (1) mézeskalács (2) Mikulás (1) Mikulásgyár (1) mirha (1) mosás (1) mosószer (2) mósusz (1) (1) muskotályzsály (1) muskotályzsálya (1) narancs (1) nátha (1) neroli (2) nőnap (1) nyákoldó (1) Nyugtató (1) nyugtató (2) ő (1) olasz szalmagyopár (2) olívaolaj (2) olíva olaj (1) önismeret (1) önvizsgálat (1) orangután (1) orbáncfű (1) oreganó (1) orr (1) orrcsepp (1) orvosi zsálya (1) otthon (2) oxitocin (1) pálmaolaj (1) pálmarózsa (2) parabén (1) paraffin (1) parfüm (3) Pattanásos bőr (1) petit grain (1) pézsmaszarvas (1) pszichológia (1) pszichológus (1) q (1) rajz (1) recept (5) reuma (1) rovar (1) rovarriaszás (1) Rovarriasztó (1) rozmaring (2) rózsavíz (1) sheavaj (1) siker (1) sminklemosó (2) stresszoldó (2) Stresszoldó (1) súrolószer (1) szaglás (1) szaglásgyengeség (1) szakértő (22) szantál (1) szappankészítés (1) szappantartó (1) szarkaláb (1) szegfűszeg (5) szelid gyógymód (1) szerecsendió (2) szex (1) Színterápia (1) szódabikarbóna (3) szoptatás (1) szőrtelenítés (1) szülés (3) szúnyog (1) teafa (8) Teafa illóolaj (1) temészetes (1) teniszkönyök (1) terapeuta (1) térfertőtlenítés (3) természet (3) természetes (1) tetű (1) tisztálkodás (2) tömjén (1) TOP 10 (1) történelem (5) túra (1) ünnep (9) üröm (1) üzlet (1) vadgesztenye (1) vadlevendula (1) varádics (1) vásár (1) védőnő (1) vendég (1) Vérnyomáscsökkentő (1) Virágcsokor (1) virágvíz (1) visszér (1) vízgőz-desztilláció (1) wellness (2) workshop (1) ylang-ylang (1) zsálya (1) Címkefelhő