dianatura

természet, aromaterápia, illóolajok, természetes gyógymódok, természetes kozmetikumok, természetes ápolás vegyszerek, adalékok nélkül

DIY parfüm otthon, ahogy Te szereted! (II. rész)

Gondoltad volna, hogy akár saját otthonodban is elkészítheted egyedi parfümödet: ami csakis Rád jellemző, biztosan odáig leszel érte, tuti, hogy a liftben nem lesz másnak is ilyen illata, hatással van a lelkedre és mindezek tetejébe természetes is??? Semmi adalékanyag, semmi mesterséges! 

Az első részben az oly különböző szaglóképességekről írtam, nézzük, mit rejt még az illatos téma!

Parfüm-történelem dióhéjban

A parfüm egyidős az ember csiholta tűzzel! Hamar rájöttek leleményes őseink már az őskorban, hogy a fák, növények égetésével különböző illatok keletkeznek. A füst által: "per fumum". És az illatfelhő végigkíséri az emberiséget az ókori Egyiptomon át (gondoljunk csak Kleopátra rózsa-rajongására, aki rózsavízzel itattatta át hajója vitorláit, hogy már távolról érezhessék alattvalói és felkészüljenek fogadtatására), majd az iszlám világot is meghódította, később pedig Szaladin szultánnak köszönhetően Európában is beleszerettek az illatokba! A sötét középkorban trükkösek voltak: fürdés és tisztálkodás helyett is parfümmel kenegették magukat...Majd megszületett a Királyné Vize Erzsébet magyar királyné parancsára, s később, a XVIII. században Köln hívta fel magára a figyelmet az első Eau de Cologne megalkotásával. A franciaországi Grasse vívta ki magának a parfüm fővárosa címet, és a XX. század szültet a parfümkészítés nagymesterét: Coco Chanelt. Népszerűsége ma is töretlen. 

bottle-2812214_960_720.jpg

Szeretjük az illatokat!

 A reggeli kávé illatát, a kisbabák illatát, a szerelmem illatát, a gyermekem illatát, a virágok illatát, az ősz illatát, a frissen vágott fű illatát, a citrom illatát...

Különösen azt szeretjük, ha egy illatba beleszippantunk, és azt érezzük:

Igen, ezt kerestem!

...képzeld, ezért az érzésért nem kell végigszagolnod ezernyi méregdrága parfümöt a drogériák polcain, hanem Te elkészítheted saját magad illatát! S mivel Te keverted, ezért annyira egyedi lesz, hogy sohasem fog szembejönni Veled az utcán!

woman-2099473_960_720.jpg

Hogyan készíts otthon parfümöt?

Két lehetőség közül is választhatsz:

1. Teheted alkoholba a kiválasztott illóolajokat. Ennek előnye az, hogy akár spriccelős, vagy golyós adagolóba is töltheted, viszont szárít a magas alkoholtartalomnak köszönhetően.

2. Jojobaolajba is keverheted az illóolajokat. Ez sokáig megőrzi az illatokat és ápolja bőrödet! Spriccelni nem tudod, ujjaddal kenheted a fül mögé, csukló belső falára.

 

Hozzávalók:

  • 10 ml jojobaolaj vagy alkohol
  • 10-15 csepp illóolaj(keverék)

 

Elkészítés

Töltsd a jojobaolajat cseppentős üvegcsébe, vagy az alkoholt spriccelős üvegbe majd csepegtesd hozzá az illóolajokat. Finoman rázd össze, majdd hagyd érni 1-2 hétig! Végül használd egészséggel! :-)

chic-1283867_960_720.jpg

Ha még teljesen kezdő vagy, nyújtok egy kis támpontot illatkeverékek elkészítéséhez:

Női illatok:

 Hódító

  • 2 csepp ylang-ylang
  • 1 csepp geránium
  • 2 csepp rózsa
  • 3 pacsuli
  • 3 citrom

 

Zöld mező

  • Pacsuli 3 csepp
  • Rozmaring 5 csepp
  • Citrom 4 csepp
  • Geránium 3 csepp

 

Citrusliget

  • 3 csepp neroli (narancsvirág) csepp
  • 4 csepp citrom
  • 4 csepp grépfruit
  • 4 csepp cédrus

 

Férfi illatok

Fás

  • 2 csepp szantál
  • 4 csepp ciprus
  • 4 csepp cédrus
  • 4 csepp citrom

 

Fűszeres

  • 4 csepp koriander
  • 2 csepp borsosmenta
  • 5 csepp bergamott
  • 4 csepp oregánó

 

Egzotikus

  • Szantál 3  csepp
  • Tömjén 3 csepp
  • Vetiver 2 csepp
  • Levendula 8 csepp

perfume-2142817_960_720.jpg

 

Az illóolajok kiválasztásánál ajánlott utána olvasni azok lélekre gyakorolt hatásának is, hogy valóban megtaláld a Hozzád illő illatot! Vannak olajok, melyek segítik a koncentrációt: pl.: citrom, kubebabors, mások nyugtatóan (pl.:levendula, citromfű) hatnak. Érdemes több illatkompozíciót megalkotnod, hiszen változik a hangulatunk, télen más illat eshet jobban, mint nyáron, este megint más kell, buliba valami hódítót vinnél... :-)

Ne feledd, hogy csak minőségi, bevizsgált illóolajat használj, mert a silány minőségű illatok fejfájást, allergiát, rossz közérzetet okozhatnak! Segítséget a minőségi illóolaj megtalálásához itt olvashatsz!

Ha tetszik, kérlek osszátok!

Iratkozz fel a hírlevélre, jobb oldalon fölül teheted meg! Sok érdekességről kapsz első kézből hírt természetről, bőrápolásról, testápolásról, aromaterápiáról, illóolajokról!

Találkozzunk Dianatura Facebook oldalon is! Ott még több természetes dolog kerül elő a tarsolyomból! Keress egyedi kérdésekkel is bátran! Itt engem is megismerhetsz! Várlak szeretettel!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dianatura.blog.hu/api/trackback/id/tr8113216521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hírlevél

dianatura

A természet adta lehetőségek kiaknázása vegyszerek nélkül, hogy olyan közel kerüljünk a 21. század elektroszmogjában a természethez, a természetes gyógymódokhoz, természetes bőrápoláshoz, természetes tisztálkodáshoz, önmagunkhoz, amennyire őseink voltak képesek! Állítsuk vissza lelki és testi harmóniánkat aromaterápiás krémekkel, olajokkal! Óvjuk magunkat a káros anyagoktól, hiszen mi magunk is a természet részei és részesei vagyunk! Tanítsuk meg babáinknak, lányainknak, fiainknak, férjeinknek, szeretteinknek a valódi értékeket, az igazi szépséget, a csodás természet elbűvölő erejét!

Friss topikok

Címkék

001 (1) 101 (1) abszint (1) Advent (1) állati illóolaj (1) alumínium-só (1) alvás (1) ámbra (1) ámbráscet (1) ánizs (3) anyatej (1) ápolás (14) arcfestés (1) aromadiffúzor (3) aromaterápia (12) aromavíz (3) baba (2) baba-gyermek (10) barlang (1) bergamott (1) betegség (12) boldogság hormon (1) bőrápolás (2) borsmenta (1) búzavirág (1) cibetmacska (1) cickafark (2) citrom (10) citromfű (1) citromsav (1) Citrom illóolaj (1) citronella (1) civet (1) damaszkuszi rózsa (1) darázscsípés (1) dezodor (5) Dianatura (3) dísz (1) DIY (13) dúla (1) édeskömény (1) egészség (32) ékszer (1) emésztés (1) énidő (1) esőerdő (1) Étel recept (1) eukaliptusz (6) ezüst (1) faggyú (1) fahéj (3) fájdalom (2) fejfájás (2) fény (1) fenyő (2) fényvédő (1) Fertőtlenítő (3) festék (1) feszültség (1) fogfájás (1) foghúzás (1) fogorvos (1) forralt bor (1) fürdőbomba (4) Gattefosse (1) geránium (4) gyerek (1) gyereknevelés (4) gyermek (1) gyógymód (1) gyömbér (2) gyulladás (1) halál (1) Halloween (1) Handmade (1) házipatika (1) háziszappan (10) háztartás (4) Háztartás (1) hidratálás (1) hidrolát (1) hipertónia (1) hivatás (1) ho fa (1) ibolya (1) illat (6) illatos verbéna (1) illóolaj (25) illóolajok (1) interjú (3) írisz (1) iskolás (1) ismeret (19) izomláz (1) izsóp (1) izület (1) izzadás (2) jázmin (1) jojobaolaj (2) kakukkfű (1) kakukkfű tujanol (1) kamilla (2) Karácsony (5) kardamom (2) Kasztíliai háziszappan (1) kékkamilla (1) kémia (1) Kenőcs (1) kerti kakukkfű (1) keserűnarancs (1) kezdet (1) Kézműves (2) kókuszzsír (1) kömény (1) köptető (1) környezet (1) körömbomba (1) körömvirág (1) koszmó (1) kötőhártyagyulladás (1) kozmetikum (2) kreatív (1) kristály (1) kristályterápia (1) kullancs (1) kurkuma (1) kúszó fajdbogyó (1) Lábfürdő (1) Leégett bőr (1) leégett bőr (1) levendula (10) Levendula (2) levendulakoszorú (1) levendulavíz (2) Levendula illóolaj (1) Levendula lány (1) lila (1) magas vérnyomás (1) majoranna (3) mandarin (6) masszázs (4) méhcsípés (1) mellrák (1) menta (1) mézeskalács (2) Mikulás (1) Mikulásgyár (1) mirha (1) mosás (1) mosószer (2) mósusz (1) (1) muskotályzsály (1) muskotályzsálya (1) narancs (1) nátha (1) neroli (2) nőnap (1) nyákoldó (1) Nyugtató (1) nyugtató (2) ő (1) olasz szalmagyopár (2) olívaolaj (2) olíva olaj (1) önismeret (1) önvizsgálat (1) orangután (1) orbáncfű (1) oreganó (1) orr (1) orrcsepp (1) orvosi zsálya (1) otthon (2) oxitocin (1) pálmaolaj (1) pálmarózsa (2) parabén (1) paraffin (1) parfüm (3) Pattanásos bőr (1) petit grain (1) pézsmaszarvas (1) pszichológia (1) pszichológus (1) q (1) rajz (1) recept (5) reuma (1) rovar (1) rovarriaszás (1) Rovarriasztó (1) rozmaring (2) rózsavíz (1) sheavaj (1) siker (1) sminklemosó (2) stresszoldó (2) Stresszoldó (1) súrolószer (1) szaglás (1) szaglásgyengeség (1) szakértő (22) szantál (1) szappankészítés (1) szappantartó (1) szarkaláb (1) szegfűszeg (5) szelid gyógymód (1) szerecsendió (2) szex (1) Színterápia (1) szódabikarbóna (3) szoptatás (1) szőrtelenítés (1) szülés (3) szúnyog (1) teafa (8) Teafa illóolaj (1) temészetes (1) teniszkönyök (1) terapeuta (1) térfertőtlenítés (3) természet (3) természetes (1) tetű (1) tisztálkodás (2) tömjén (1) TOP 10 (1) történelem (5) túra (1) ünnep (9) üröm (1) üzlet (1) vadgesztenye (1) vadlevendula (1) varádics (1) vásár (1) védőnő (1) vendég (1) Vérnyomáscsökkentő (1) Virágcsokor (1) virágvíz (1) visszér (1) vízgőz-desztilláció (1) wellness (2) workshop (1) ylang-ylang (1) zsálya (1) Címkefelhő